~Biztonsági öveket bekapcsolni!~
Veszély a horizonton! Az űrlények köztünk vannak! Max, Robi, Konrád, és Jian-Dong hihetetlen kalandokba keverednek! Ha lány vagy, és a fiúkról azt gondolod, hogy orrturkáló büfi bajnokok, akkor menj az x-re., és húzd el a csíkot, különben a legszörnyűbb rémálmaid válnak valóra! Ha lány létedre mégis úgy döntesz, hogy tovább olvasod a történetet... ne mondd majd, hogy senki nem figyelmeztetett. Ha pedig olyan lány vagy, aki egy négylábú tanárral találkozott, pánikszerűen menekülj! Különben az olvasás után így fogsz kinézni; 4 szem, ormány, dínó láb. Skacok, számotokra egyáltalán nem veszélyes ez az oldal! Hacsak az nem számít annak, hogy hülyére röhögitek magatokat...
Robbi; A jéghoki csapat kapitánya. Később majd pilóta akar lenni, és mindent darabokra szed, ami csak a keze ügyébe kerül. Vigyázat, felbosszantása életveszélyes! Dühében még felrobban...
Max; Robbi öccse, aki hétszer is képes megpördülni a fején. Legalább 999 viccet ismer, és nagy mester a dolgok elveszítésében, illetve elkavarásában.
Konrád; A beceneve "báró", mivel állandóan öltönyt és csokornyakkendőt visel. Egyáltalán nem tanul, és mégis a legjobb jegyeket kapja a suliban. Csak a foltok tudják visszarettenteni.
Jian-Dong; Sokat gyakorol, hogy később ő legyen a legnagyobb kung fu filmsztár. Egy három méter hosszú tésztaszálat 27 másodperc alatt képes eltüntetni... a szájában. A legjobban az bosszantja, ha az anyukája macerálja.
A nadrágtartó őrülete.
-Meg vagy őrülve? A nadrágtartók erejét akarod összemérni? - kapta Robi az arca elé kezét, és kínjában úgy meggyörnyedt, mintha szörnyű hasfájás vett volna rajta erőt. -Max, te okostojás! Robi hatalmasat sóhajtott. Kis öccse, Max, ott állt előtte tágra nyílt, ártatlan szemmel, és zavartan mosolygott. -Minden nadrágtartó ugyanúgy néz ki - vélekedett. -De nem mindegyik bír ki ugyanannyit - tette hozzá Robi egy mély levegővétel kíséretében. Max megvonta vállát, szája széle pedig ismét útnak indult a magasba. Ebben a helyzetben mi mást tehetett volna, mint hogy idétlenül vigyorog? Jian-Dong megigazította a homlokára kötött kendőt. -Attól félek, számomra mindjárt eljön a sárkány éve - dünnyögte. - Micsoda? - nézett Robi kérdőn kínai barátjára. -De hisz csak februárban kezdődött el a disznó éve. Legalábbis te így mondtad. -Így is van. - adott neki igazat Jian-Dong. - A sárkány éve akkor köszönt majd be, amikor anyukámat behívatja az iskola igazgató. Fix, hogy anyu át fog változni tűzokádó sárkánnyá! Ezen a délutánon Robinak nem volt türelme Jian-Dong bölcsességeihez és jövendöléseihez. Konrád, a negyedik Hot Dog, egyenes derékkal, lábát keresztbe vetve ült az íróasztalnál. Ő még a saját szobájában is sötét öltönyt és fehér inget viselt. Kint, az ablak túloldalán még a verebek is izzadtak a nyári nap melegében, de Konrád azt sem engedte meg magának, hogy levegye zakóját. Nagyon szigorú szabályok között élt, és ezekhez hozzá tartotta magát minden évszakban és napszakban. Ezért szólították a barátai "bárónak". -Ne izgasd fel magad annyira, Robi- mondta, mert már kezdte sajnálni Maxot. Robi erre tenyerével ütögetni kezdte a homlokát. -Hogy lehet valaki ennyire ütődött? - mérgelődött tovább. -És ha már mégis ennyire az, ez a valaki miért pont az én kis öcsém? Maxnak lassan elege lett a dologból. Megigazította a fején kis kerek, kötött sapóját, ami nélkül sohasem lépett volna ki az utcára. -Legközelebb csináljatok mindent egyedül! - vetette oda megbántottan. -Többé nem veszek részt semmiben! -Az jobb is lesz! - vágott vissza Robi, majd mérgesen kifújta orrán a levegőt. Hogy mi történt? Birnfinger úr, annak az iskolának az igazgatója, ahova a négy Hot Dog járt, ötletgyűjtésre szólította fel a diákokat. Az iskolaév már a vége felé közeledett, és Birnfinger úr a tanév utolsó hetében izgalmas versenyeket szokott rendezni. - De nem a szokásos sportfesztiválra gondoltam- jelentette ki a tornateremben összegyűlt diáksereg előtt.- Új és friss ötleteket várok, és az sem baj, ha nem a megszokott javaslatokkal álltok elő! - Mint például egy sütidobáló verseny? - kiáltotta be Max. Már délután egy óra felé járt az idő, és Max hasa korgott az éhségtől. Az iskolaigazgató Max irányába nézett a fejek fölött, és felvette a legkedvesebb mosolyát. -Hát igen, azt is mondhatnám, hogy minden kezdet nehéz.